2010.06.29. 22:48
5. Szederkényi Júlia, Barlang c. filmjének vetítése 2010. augusztus 19., csütörtök
2010. augusztus 19., csütörtök
Szederkényi Júlia, Barlang c. filmjének vetítése
Figyelmi gyakorlatok 2009-ben, Európa közepén, Északkelet-Magyarországon.
A 2010. évi Filmszemlén dokumentum kategóriában: elismerő oklevelet kapott
Kedves Pityu, kedves Mindenki,
köszönöm a gratulációt és különösen köszönöm a meghívást.
Tudnotok kell (már akit ez érdekel) azonban, hogy nevezett filmnek - Barlang c. filmem - ez az "elismerés" nem "siker", inkább szégyen. A zsüri, amely "megítélte", nem látta a filmet. Egy november eleji DVD alapján döntöttek, ehhez joguk van, akkor volt a nevezési határidő. Mivel nekem addig vágóm nem volt (nem ért rá, más, pénzesebb munkák miatt), vágatlan anyagot néztek. Utóbb másfél hónapot dolgoztam még rajta (immár vágóval), és idejében juttattunk kész HD lemezeket mindazoknak, akiket ez érintett volna. Ez a producer döntése volt. Ők (a zsüri) - vállaltan, vigyorogva - nem nézték meg. Tisztességesebb lett volna, ha tehát a filmre - ha már nem látták - nem adnak semmit.
De adtak, egy vállveregetést. Ilyen a filmszakma. Nem lepődöm meg, ha nem értitek.
A Barlang ennek a semmiresejó idei filmszemlének az egyetlen komoly vállalása, mondom úgy, hogy elég sok mindent láttam. Van is, aki ezt észrevette,
kár, hogy mások nemigen nézték. Amit vállaltam, hogy újradefiniálom a filmet, a filmezést, hogy az mire való. Hogy megismerhessék az emberek, amit nem ismernek, viszont szenvedélyesen és tudatlanul beszélnek róla. Komoly technikai küzdelmet is folytattunk (sikeresen) a HD-felbontásért. A Szemlén a szomszédságomban lévő multiplexben (ott zajlott a Szemle) olyan filmélményben lehetett részem a saját filmem vetítésén, mintha az Avatart néztem volna. Ez jó volt (3x is). Na de nem locsogok tovább.
Soha ilyen nyugodt nem voltam egyetlen munkám után, mint amilyen most vagyok. Pedig nyugodt szoktam lenni. Mindent megtettem, ami tőlem telt. És most sok telt. Olyan is, amit senki más nem tud/nem tesz meg.
Szóval nekem jó.
Köszönöm, hogy elolvastatok, és nagyon vágyom találkozni akár Erzsinél, mint Természet (Erzsi) adta szokásunk, akár másutt (Bárdudvarnok, ami szintén szokásunkká válik épp)
sok szeretettel
Juli
rendező: Szederkényi Júlia |
ismertető: "Fogjuk fel tehát úgy ezt a világot, mint amelynek részei közül mindegyik megmarad annak, ami volt, össze nem folyva, mégpedig az egészet egy egységbe fogjuk össze, már amennyire lehetséges ez, úgyhogy menten előtűnjék, mintha kívül egy gömb volna. Ezt kövesse nyomban a Nap és a többi csillag látványa; belül viszont, mint valami átlátszó gömbben, a földet, a tengert s valamennyi élőlényt lássuk — ezeket mind tényleg együtt lássuk. Vegyük fel tehát a lélekben egy szféra világos képzetét, amely magában foglal minden dolgot, akár mozog, akár áll, illetőleg úgy a mozgó, mint az álló dolgokat. Magadban e kör képzetét megőrizve, olyanformán képzelj el egy másikat, hogy az anyag tömegét előbb abból vedd ki. Vedd belőle ki továbbá a helyeket s az anyag benned levő képzetét, de ne próbálj helyette egy másikat, annál csupán a tömegére nézve kisebbet alkotni; hanem hívd az istent, aki azt, aminek te a képzetét bírod, alkotta, könyörögj, hogy jöjjön. Ő pedig jönni fog, magával hozva egész világát, jön az összes istenekkel együtt, akik benne vannak. Ez az isten Egy és valamennyi, s az istenek közül mindegyik valamennyi, együtt lévén mind." Plótinosz: A szépről 1.6.8. |
technikai információ: 82 perc, színes |
stáblista vágó: Tombor Andrea operatőr: Imreh István, Szederkényi Júlia zeneszerző: Melis László producer: Kántor László. |
forrás: FilmTETT.ro
...
Szederkényi Júliának nem hősei próbálják meg a „lehetetlent”, hanem ő maga. (Bár úgy hiszem, az emberhez méltatlan körülmények közötti vegetálást is egyfajta végletes próbatételnek tekinthetjük.). A rendezőnő, aki leginkább míves portréival, ismeretterjesztő dokumentumfilmekkel jeleskedett korábban, másfél évtizede, a Balázs Béla Stúdióban kísérletezett egy olyan formanyelv kialakításával, amelynek segítségével az akkor aktuális társadalmi problémák szubjektív hangnemben elbeszélhetők (Paramicha vagy Glonci, az emlékező, 1993). Mostani vállalkozása legalább ilyen merész és értékes: megkísérli felülírni a cigányság és a mélyszegénység ábrázolásához kapcsolódó kliséket. Már a rövid tartalomleírás felkeltheti érdeklődésünket, miszerint a film „figyelmi gyakorlatokból” áll, 2009-ben, Európa közepén, Észak-Magyarországon forgatták. A dokumentumfilm egy soktagú család életét rögzíti, a szereplők szinte soha nem lépnek interakcióba a rendezővel, a kamera jelenlétére tekintetükkel és feszélyezettségükkel utalnak. Szederkényi fejezetekre osztja a filmet, amelyeket kifehéredő filmkockák, gongütések választanak el egymástól. (A Barlanghoz Melis László komponált kizárólag ütős hangszerekre, tökéletes zenei aláfestést.) A megfigyelt jelenetek fényképezésével, az utólagos beavatkozásokkal formált képnyelvvel Szederkényi olyan dolgokról beszél, amelyekről Grunwalsky FerencAnyasága (1972) óta csak egy független filmes szerzőpár tett kísérletet (Pölcz Róbert- Pölcz Boglárka: Szafari, 1999). Az érzékeinkre hat: bőrünkön, gyomrunkban, orrunkban érezzük a létezésnek ezt a rendkívül szűkre szabott, korlátozott módját.
S
zederkényi Júlia: Barlang
zederkényi Júlia: BarlangA filmkép anyagisága olyan erős, bénító hatást vált ki, hogy szinte belefeledkezünk a nézésbe, a szegénység ezerszer látott sémái között felfedezzük a tésztagyúrás, a három négyzetméteren való fogócskázás, a tévézés, a romantikus zene hallgatásának, a testközelségnek soha nem felhőtlen, inkább keserű örömeit. Mindezt azonban épp a kameramozgással, vágással irányított reflexió és a szereplők viselkedése folyamatosan tolja el a nézőtől, szinte soha nem vonja be a meghittség csöpögős mázával. A filmben ellentétes hangulatok váltakoznak: a vadság, a nyersesség, a kíméletlenség – a szolidsággal, kedvességgel, elmélyüléssel. Miközben a néző akaratlanul is vizsgálni kezdi a látottak kiváltotta reakcióit, elgondolkozik azon, hogy amit lát, az vajon újra csak árnykép-e, egy alkotó által konstruált, a filmszereplők által megélthez közeli életvilág, hirtelen kijózanodik. Egy jelenetben a kisgyerekek tűzzel játszanak, s a legkisebb haja véletlen lángra kap. Gyorsan el is oltják, de a nézőben (a valószínűleg az addig egyre csak halmozódó) tehetetlenség érzése hirtelen elszabadul. A passzív nézői pozíciónak a felismerés katartikus esztétikai élményével való párosítása ritka pillanata a magyar filmművészetnek. Innentől nincs visszaút: még azoknak a nézőknek is fel kell, hogy nyíljon a szeme, akik nem kísérleti filmekkel végeztek „figyelmi gyakorlatokat”. Szederkényi mindenfajta beszédmódon kívül kerül, nem ámít a megismerhetőség, az elsajátíthatóság, a közvetítés különféle ígéreteivel. Arra használja a filmet, amire való: lefordítja számunkra a szegénység testbe, lélekbe maródó élményét. Ha hagyjuk, sikeresen, ha nem, sikertelenül.
Szólj hozzá!
Címkék: film kortárs művészet faluház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://bkh2010.blog.hu/api/trackback/id/tr162119647
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.